Képriport
Megszületés után a gyermek első dolga az lenne, hogy úgy vakon nekiinduljon és mellre másszon, megkóstolja az előtejet. Ez a mellre mászás és az anyával való bőrkontaktus rendkívül fontos lenne a gyereknek, hisz ő épp világot váltott, az anyaméh biztonságából kilépett egy új, idegen világba, ahol fél. De a kórházban ezt nem így gondolják. Szerintük sokkal fontosabb az, hogy a gyereket megmérjék, az Apgar-skála szerint besorolják, a köldökzsinórját minél hamarabb elvágják, szemébe csípős cseppet csepegtessenek, majd odapasszolják egy újszülött osztályos nővérkének, hogy minél hamarabb vigye fel. A köldökzsinór elvágásánál megjegyezném, hogy egyes szakemberek szerint míg pulzál, nem lenne jó elvágni, mert a gyerek vérszegény lehet később, és hirtelen kell elszakadnia attól az oxigénforrástól, ami a köldökzsinóron keresztül látta el őt. Elvágáskor arra sem ártana ügyelni, hogy a gyerekhez ne legyen túl közel a vágás. Ha egy háromnegyed órát hagynák a gyereket a köldökzsinóron, tisztán látszana a vonal a gyerektől 8-10 centire, ahol el kell metszeni a zsinórt. Jaj persze, a mai modern orvostudomány az ilyen babonákban nem hisz, az orvos meg is verne tekintetével, ha ilyet mondanánk neki. A képen látható fiamat nemrég, két éves korában vérszegénységgel diagnosztizálta a családorvos. Attól még a második gyerekünket szintén ugyanilyen bánásmódban részesítették születéskor, mert nincs idő. Ez az általános kifogás az udvarhelyi szülészeten, máshol nem tudom, mivel magyarázzák. A szemcseppek beadását ellenben mindenütt azzal, hogy megelőzésképpen adják be: ha az anya esetleg gonorrhoeás lenne, ne vakuljon meg a gyerek. Hogy miért nem tudják előtte letesztelni az anyát, hogy beteg-e, nem tudom. Biztos könnyebb cseppentgetni. Aztán, hogy mit érez az anyját kereső, de nem találó, amúgy is alig látó csecsemő, mikor a szemébe nyomják a csípős cseppeket, azzal végképp senkinek nincs ideje foglalkozni. Az idő pénz.