A borjúpörkölt későre lesz meg, részben azért, mert mi végeztünk a tervezettnél jóval korábban, részben pedig valami szörnyű baleset miatt, és itt nem arra kell gondolni, hogy meghalt a borjú, hanem valami gázpalackos dolog volt, a butélia nem akarta adni a gázt. Vagy a gáz nem égett. Vagy valami hasonló, nem teljesen megmagyarázható gáz jelenség. A lényeg az, hogy egy jó ideig kínlódtak a butéliával, majd megrakták a tüzet fából. A fa az csak fa. Na meg az a borjú is annyira volt borjú, mint amennyire én tizennyolc éves vagyok, rágós maradt, de nyeljük boldogan, főleg, hogy az almási asszonyok nagyon finom savanyúságot hoznak mellé, és szívesen is adják, egy púpozott tányérral kérünk repetát belőle. Lassan búcsúzom innen Almásról. Köszönöm a szervezőknek és a támogatóknak ezt a szép napot, fel is sorolom őket, hogy érezzék jól magukat: az almási közbirtokosság, a Heineken, a Waberer’s, a Merkúr és az SZKA, plusz még akiket előbb már emlegettem és még vagy 35 cég és intézmény. Úgy összességében nagyon jó volt ez a mai nap, széllel együtt, olyan hangulatban távozunk innen, hogy legszívesebben beültetnénk az egész megyét. Jövőre ejsze ismét találkozunk, ígérik a szervezők, az is lehet, hogy évente kétszer. Könnyen megtörténhet, hogy nem Jó tetteket ültetünk lesz az akció neve, a halasztásmegtagadásos nézeteltérés miatt, de nem is az számít, hogy minek hívják, csak az, hogy ültessünk, ültessünk, ültessünk. Hajrá!