Képriport
A fesztivál helyszínén kiderül, nem lehet behajtani a sátortáborba, a bejáratnál kipakolt cuccokat kézben kell elhordani a sátorozóhelyig. Még át sem gondolhatjuk igazán, hogy hogyan is kezdjük, mikor megjelenik egy csoport szervező, felkapkodják a csomagjainkat, és hiába mondom, hogy hagyják, elindulnak. A főszervező, civilben fotós kolléga, aki nagy sietségben egy nagy Lidlis neccnyi Szejke-vizet ragadott meg (igen, mi nem tudunk sehova elindulni Szejke-víz nélkül, más vizet már nem is tudunk meginni), csak félúton említi, hogy két helyen is gerincsérve van, de hiába mondom neki, mégsem rakja le a csomagokat, játssza az áldozatot, akinek muszáj tönkretennie magát, hogy ne írjanak róla rosszat az újságban. Képzeljék el kedves olvasóink, ilyen emberekkel jártunk mi évekig Székölykökre, amíg meg nem szűnt, s néhányukkal még Waldorf tanítóképzőbe is, amíg az is meg nem szűnt. S az semmi, legközelebb is velük fogunk menni, ha lehet. Nem mondom el az ide kapcsolódó viccet, mert nem gyerekeknek való.