Fehér király hiszékenységéről volt híres a faluban, még szegény legényként is. Grimmék is lejegyeztek róla egy mesét, Szerencsefi Jankó címmel. Igen, az ő volt, aki elcserélte a fej méretű aranyat egy lóra, aztán azt egy tehénre, egy malacra, egy libára, egy csorba köszörűkőre, amit beejtett egy kútba. Biza. Hiszékeny, könnyen átverhető természet ő, még azt is beveszi, amit már senki sem, például a királyok negyvennyolchavi ígéreteit. Pedig tudhatná, hogy mi azzal a helyzet, mert ő is király, de nem tudja, valahogy nincs benne a királyság a vérében, azok a huncutsági gének hiányoznak. Meg aztán vannak jóakaró emberek, akik ott sündörögnek állandóan mellette, mint például a komor nyikja, akik meggyőzik őt erről-arról, és hiszékeny lélek lévén, beveszi a mesét. Úgy történhetett meg, hogy amint meghallotta fekete királyék meséjét arról, hogy mekkora kánaán lesz a királyságban, beugrott neki, hogy komor nyikjával már többször beszélgettek erről az elmúlt időszakban, minő szerencsés egybeesés. Érezte, nyikja tanácsára el kell fogadnia ezt a cserét, hisz veszítenivalója nincs, és hatalmasat nyerhet rajta a királyság. Azonnal aláírhatnékja támadt, irtó nagy szerencse, hogy volt is mit aláírni, és még pixespaszta is akadt az asztalon.